új-kötelező-biztosítás-tarifák új-kötelező biztosítás-tarifák új kötelező biztosítás kötés 2011 új-tarifák

Több biztosító is új tarifákkal ált elő, új kgfb megkötése most ajánlott.

Kérjük, hogy a tarifálás megkezdése előtt az alábbi dokumentumokat készítse elő:

  • forgalmi engedély
  • személyi igazolvány
  • jelenlegi KGFB biztosítójának következő évi értesítő levelét, illetve ha ezt még nem kapta kézhez, akkor az idei évre szóló kötvényét, igazolását

 

A fővárosiak lehetnek a nagy vesztesei az idei kötelező gépjármű felelősség biztosításnak, ha nem elég körültekintőek, ugyanis a legtöbb biztosító a vidékieknek kedvez, a budapesti ügyfelekre nagyságrenddel nagyobb díjat határoztak meg a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. összehasonlító vizsgálata szerint. Új kötelező tarifák vannak.

A cég mind a 14 biztosító adatait vizsgáló elemzéséből kiderül, hogy az idén a szolgáltatók komoly különbségeket tesznek a fővárosban, a vidéki megyeszékhelyeken és a kisebb településeken lakók között, s ennek következtében a budapestieknek nagyságrenddel többet kell majd fizetniük. A kalkulációk szerint például egy fővárosi 45 éves ügyfélnek, akinek Opel márkájú kocsija van, akár 107.880 forint is lehet a kötelező biztosítása, míg ugyanez egy megyeszékhelyen élő autótulajdonosnak akár 30 ezerrel is olcsóbb lehet, akkor is, ha a legrosszabb ajánlatot fogadja el. A kisebb településeken lakóknak ennél is kevesebbet kell fizetniük. Az MTI-hez vasárnap eljuttatott elemzés szerint a képzeletbeli, átlag magyar fővárosi autósnak akkor is többet kell fizetnie vidéki társainál, ha a legjobb ajánlatot választja. Ugyanakkor az autósoknak érdemes a kedvezmények listáját is áttanulmányozniuk, mert azok akár 30-40 százalékkal is csökkenthetik a végösszeget. Németh Péter, a CLB elemzési divíziójának vezetője a közlemény szerint a kedvezmények ellenére sem osztja azok véleményét, akik azt állítják, hogy 2011-ben csökkennek a biztosítási árak. Úgy véli, hogy bár van pár olyan biztosító, amely jelentősen mérsékelte díjait, összességében a szolgáltatók stratégiáját a tavalyi kedvezmények átalakítása, mérséklése, megvonása jellemzi. Megdöbbentő jelenség, hogy új, eddig nem tapasztalt büntető, azaz díjemelő tételeket is bevezettek.

  • Már a jármű átvétele előtt megköthető, árgaranciával!
  • 14 biztosító ajánlata egy helyen!
  • Válasszon nálunk olcsó kötelezőt!

 

 

Tovább »

genertel kötelező kalkulátor - átkötés genertel kötelező kalkulátor - olcsó átkötés genertel

 

  Számítsa ki a 2010-es évre kötelező biztosításának (KGFB) díját, 
  és kösse meg  biztosítását online!

Miért érdemes kötelezőjét a Genertelnél megkötnie?

  • 30-55%-os kármentességi kedvezményt adunk a legalább 5 éve balesetmentesen közlekedőknek!
  • A Genertel a Generali Csoport tagja, garantálva stabil hátterünket.
  • Takarítson meg többet, válasszon éves díjfizetési gyakoriságot, és díjából további 5-10% kedvezményben részesül!
  • Örömmel tájékoztatjuk, hogy az Alap és az Extra kármentességi kedvezményünk évközi visszavonhatósága 2009.01.01-től megszűnt. Ez azt jelenti, hogy biztosítási díja akkor sem emelkedik meg évközben, ha kárkifizetés történik szerződésére.

Miért érdemes kötelezőjét a Genertelnél megkötnie?

  • A Genertelnél a kötelezőbiztosítását bármikor, bárhol megkötheti, kényelmesen, percek alatt.
  • Kedvező díjra számíthat, hiszen a Genertel kötelező biztosítására 7 féle különböző kedvezmény alkalmazható! Számolja ki, Önnek összesen mekkora kedvezményt adhatunk!
  • Most ingyenes Silver Assistance szolgáltatást adunk ajándékba a következő biztosítási évre személygépkocsira, motorkerékpárra, segédmotoros kerékpárra és 3,5 t alatti kis tehergépkocsira érvényes kötelező biztosítása mellé
  • Mi díjazzuk, ha jól vezet! 42-52% extra kármentességi kedvezményt adunk azoknak, akik több mint 5 éve balesetmentes vezetnek! Olcsó kötelező biztosítás árak itt.

Milyen dokumentumok szükségesek a szerződés megkötéséhez?

A biztosítás megkötéséhez szükséges a gépjármű forgalmi engedélye, valamint, ha autóját most vásárolta, az adás-vételi szerződés másolata. Amennyiben a biztosítás megkötésekor Ön rendelkezik egy másik gépjárművel (pl. még nem adta el korábbi autóját), biztosítói igazolás szükséges arról, hogy Ön rendelkezik érvényes gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéssel egy másik gépjárműre. Amennyiben Ön a szerződés megkötését megelőző 2 éven belül magyarországi biztosítónál érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéssel rendelkezett, és az új szerződést nem korábbi biztosítójánál köti, szerezzen be előző biztosítójától kártörténeti (bonus-malus) igazolást, mert ennek bemutatása esetén viheti át korábban megszerzett bonus-malus fokozatát új szerződésére!

 

 

Tovább »

kötelező-biztosítás-váltás-2011 hogyan tudok kötelező biztosítást váltani 2011 re kötelező-váltás

 

Néhány tipp, hogy itt kösse meg kötelező biztosítását!

Hol köthet át jelenleg :

KGFB-t kínáló biztosítók 2010-ben

  • AEGON Magyarország
  • Allianz Csoport
  • Genertel
  • Generali Group
  • Groupama
  • KÖBE
  • K&H
  • MKB
  • Uniqa
  • Union
  • Posta Biztosító
  • Signal
  • OTP Garancia
  • TIR helyett AIM Általános Biztosító Zrt.
  • WABARD (2010-es kampányban nem értékesíthet kötelező biztosítást)
  • Kényelmes és gyors ügyintézés, akár otthonából
  • Mind a 14 biztosító kötelező ajánlata egy helyen
  • 100% árgarancia
  • 100% magyar tulajdon, olcsó kötelező árak
  • Itt összehasonlíthatja a biztosítók szolgáltatásait
  • Pár perc alatt tízezreket spórolhat

 

Miért érdemes kötelezőjét például a Genertelnél megkötnie?

A Genertelnél a kötelezőbiztosítását bármikor, bárhol megkötheti, kényelmesen, percek alatt.

  • Kedvező díjra számíthat, hiszen a Genertel olcsó kötelező biztosítására 7 féle különböző kedvezmény alkalmazható! Számolja ki, Önnek összesen mekkora kedvezményt adhatunk!
  • Most ingyenes Silver Assistance szolgáltatást adunk ajándékba a következő biztosítási évre személygépkocsira, motorkerékpárra, segédmotoros kerékpárra és 3,5 t alatti kis tehergépkocsira érvényes kötelező biztosítása mellé
  • Mi díjazzuk, ha jól vezet! 42-52% extra kármentességi kedvezményt adunk azoknak, akik több mint 5 éve balesetmentes vezetnek!
  • Kötelező biztosítás váltás 2011 re olcsón azonnal

 

A biztosító váltás 2010.-től az alábbi három módon történhet:

  1. A 2010.01.01. előtt vásárolt gépjárművek kötelező biztosítás váltás évfordulója a megszokott módon  minden év 11.-hó 01. – 12.31.-ig tart, de a felmondást legkésőbb 12.01. éjfélig át kell vennie a meglévő biztosítónak!!!
  2. A 2. lehetőség azoknak szól, akik 2010.01.01.-után vettek gépjárművet. Amelyik napon megkötötték a kötelező biztosítás szerződésüket, a következő év ugyanazon napján lesz a biztosítási szerződés évfordulója. És rájuk is érvényes az, hogy az évforduló előtt legkésőbb 30 nappal a biztosítójának át kell vennie a biztosítás váltás nyilatkozatot.
  3. A 3. lehetőség a közös megegyezéssel történő biztosítás váltás. Ebben az esetben be kell menni a jelenlegi biztosító társasághoz, és kérni a közös megegyezéses felmondást. Célszerű a felmondást az utolsó díjrendezett napra időzíteni! Miután a kezében van a felmondási megegyezés, akkor meg lehet kötni a kötelező biztosítás szerződést, amire legkésőbb a biztosítás felmondás dátumot követő napig lesz lehetősége. Amennyiben ezt nem teszi meg, számolnia kell a plusz napokra a fedezetlenségi díj fizetésével is.

A szerződés felmondása biztosító váltás esetén történhet írásban és személyesen is , de fontos, hogy mindig írásban legyen rögzítve, mert a jognyilatkozatok csak e formában fogadhatók el hitelesnek. A faxon leadott felmondó nyilatkozatot nem mindegyik biztosító társaság fogadja, de lényegesen többen mint az emailben elküldött felmondást. Ha ilyen módon szeretné a kötelező biztosítását felmondani minden esetben érdeklődje meg a meglévő biztosítójánál, hogy ez a lehetőség működik e! Biztosító váltás 2010, biztosítás kötés: 2010-től már a biztosítás-i szerződés évfordulója a kötés napja lesz, tehát ha valaki 2010.02.01.-én köt kötelező biztosítást, akkor 2011.02.01.-én lesz a biztosítási szerződés évfordulója. Biztosító váltás 2010: A kötelező biztosítást évforduló előtt 30 nappal tudja majd írásban felmondani. Más időpontban a biztosítás-t nem lehet felmondani – kivétel: jármű eladás, forgalomból történő végleges kivonás.

 

Milyen járművekre köthető kötelező felellőség bizotsítás ?

 A kötelező biztosítás hatálya alá tartozó járművek:

    * segédmotor kerékpár,
    * munkagép,
    * lassú jármű,
    * mezőgazdasági vontató,
    * motorkerékpár utánfutó,
    * lakókocsi, személygépjármű utánfutó,
    * könnyű pótkocsi,
    * nehéz pótkocsi,
    * vontató,
    * tehergépkocsi, -2t alatt, 2t és 6t között, 6t felett, teherbírástól függően-
    * trolibusz,
    * autóbusz, -10-19 helyig, 20-79 helyig, 80 helytől, férőhelyek száma szerint-
    * motorkerékpár, -150 cm3-ig, 151-350 cm3-ig, 351 cm3-től, hengermérettől függő kategóriák
    * személygépjármű, - 850 cm3-ig, 851-1150 cm3, 1151-1500 cm3, 1501-2000 cm3, 2001-3000 cm3, 3001 cm3-től, hengermérettől függő kategóriák.

 

 

Tovább »

kötelező biztosítás kalkulátor 2011

 Változás :

Kötelező biztosítás 2010. évi szabályozását az alábbiakban módosították a 2009. LXII számú törvény elfogadásával:

  • Megszűnik az egyszeri évi végi kötelező váltás (december 31.), a január 1. utáni új szerződések évfordulója az autó vásárlásának dátuma, azaz a kötelező biztosítás megkötésének ideje lesz (a módosítás célja, hogy a KGFB biztosító társaságokra nehezedő évi végi adminisztrációs terheket enyhítsék, valamint a kötelező igazolást mindenki időben megkapja)
  • A biztosítók részéről kötelező biztosítás tarifa módosítására továbbiakban is évi egy alkalommal lesz lehetőség
  • Kötelező lesz a kötelező biztosítók részéről a kártörténeti nyilvántartás vezetése, így a károsult biztosítója direktbe intézheti a károkozó biztosítójával a kár rendezését, az ügyfeleknek kevesebb utánajárással fog járni a kárügyek lezárása.
  • Évfordulót megelőzően a biztosító 50 nappal korábban köteles értesíteni az ügyfelét a következő időszak esedékes / indexált díjáról
  • Meghatározták a flotta kötelező biztosítás méretét (5 db) és fogalmát
  • Flotta kötelező biztosításokra is köthető lesz határozott tartamú kötelező biztosítás
  • MABISZ saját díjat alkalmaz, amely eltérhet a meghirdetett dijaktól
  • Személyi sérüléses károk esetén a kötelező biztosítás kártérítése 1,5 Mrd forintról 1,6 Mrd forintra emelkedik

Nem változik:

  • Kötelező váltásra csak évforduló előtt 30 nappal van lehetőség
  • A kötelező biztosítók következő éves díjainak meghirdetése továbbiakban is minden év októbere, amelyet 1 évig nem változtathatnak meg
  • Dologi károk esetén továbbiakban is 500mFt marad a kártérítés
  • Mentesülési okok kötelező biztosítás kár esetén: ittas vezetés, szándékos károkozás, rossz, elhanyagolt műszaki állapot, hiányzó érvényes műszaki vizsga, jogosítvány nélküli személy által vezetett és okozott kár

Kötelező gépjármű felelősségbiztosító váltása

Évente egyszer van lehetőségünk arra, hogy az olcsó KGFB szerződésünket átvigyük a 2011 re másik biztosítóhoz. A biztosítók október végén hozzák nyilvánosságra következő évi díjtáblázataikat, így ha kedvezőbb ajánlatot találunk, november hónap folyamán (de december 31-re) felmondhatjuk szerződésünket, majd december végéig kell megkötnünk az új szerződést. A kötelező ára ill árak függhetnek a lakhelytől és a korunktól is sajnos.

Alapesetben a biztosítóváltás nem egyszerű folyamat, sok mindenre kell odafigyelnünk, és egy esetleges hiba kellemetlen következményekkel járhat. Először is a biztosítók díjtáblái olyan bonyolultak, hogy azt egy szakember is csak nehezen tudja értelmezni, így a következő évi díjak pontos meghatározása szinte lehetetlen. Továbbá figyelni kell arra, hogy a megfelelő tartalmú felmondásunk igazoltan beérkezzen a biztosítóba december 1-ig, az új szerződést pedig december 31-ig kell megkötnünk. Tennivalóink még ekkor sem érnek véget, a következő év elején régi biztosítónktól be kell szereznünk kártörténeti igazolásunkat, és azt - szintén igazoltan - el kell juttatnunk az új biztosítónkhoz.

Mindezen kellemetlenségektől azonban megkímélhetjük magunkat, ha online alkusz szolgáltatását vesszük igénybe. Így pár perc alatt könnyedén megtudhatjuk az összes biztosító következő évi díjajánlatát, kiválaszthatjuk közülük a legmegfelelőbbet, majd egyetlen fax megküldésével tennivalóink végére is értük - minden mást azt alkuszcég intéz helyettünk.

Az internetes biztosítóváltásnak tehát több előnye is van a saját ügyintézéshez képest: tennivalóink sokkal egyszerűbbek, hiszen azokat szakemberek végzik el helyettünk, szinte semmit nem ronthatunk el, így végig biztonságban vagyunk, és nem utolsósorban a több ezer (vagy akár több tízezer) forintos díjkülönbözetet még tovább is növelhetjük az online kedvezményekkel - és mindezekért egyetlen forintot sem kell fizetnünk.

 

Tovább »

olcsó-kötelező-biztosítás-2011

Sporolni szeretne kötelező biztosításán ? A legjobb kötelező árak itt

vannak. Kösse át, a biztosítási kalkulátor segít önnek, hogy olcsó legyen.

Minden forgalomba helyezett gépjárműre kötelező megkötni a 190/2004 (VI.8) számú kormányrendelet által szabályozott kötelező gépjármű felelősség biztosítást. A veszélyközösség alkotta kockázat igen magas, így próbálja az állam garantálni az egységes felelősségvállalást. A biztosítók szolgáltatásai között eltérés nem lehetséges, azonban a díjak közötti különbség mégis jelentős lehet. 

A teljesítmény alapú besorolást az indokolja, hogy egyre kisebb hengerűrtartalommal tudják a motorok ugyanazt a teljesítményt nyújtani, a nagyobb teljesítmény pedig - rendszerint - nagyobb veszéllyel, és így több kárral is jár.

A teljesítmény alapú besorolás kategóriái a személyautóknál: 37 kW alatt, 38-50, 51-70, 71-100, 101-180 kW, illetve e teljesítmény felett. A motorkerékpároknál az eddigi 3 besorolási kategóriából 4 lesz, ezek: 12 kW alatt, 13-35, 36-70 kW, illetve e felett. A tehergépkocsiknál a megengedett össztömeg tolódik feljebb. Az N1 kategóriánál a 2 tonna 3,5 tonnára, az N2 2-6 tonnája 3,5-12 tonnára, míg a 6 tonna feletti N3 kategória 12 tonna felettire módosul 2011-től.

A bonus-malus besorolás táblázata változatlan maradt, tehát tíz bonus és négy malus fokozatból áll. A bonus fokozatokat ugyanúgy rontják le az okozott károk, mint jelenleg is teszik. Továbbra is kilenc hónapig kell biztosítottnak lenni ahhoz, hogy a kármentesség egy fokozattal emelje a bonus-t. Aki eladja a kocsiját és két éven belül újat vásárol, az továbbviszi a korábbi besorolását. Jelenleg a bonus-malus besorolást a korábbi naptári év eseményei határozzák meg. Miután a biztosítási törvény nem december 31-et, hanem a kocsi vásárlásának a napját határozza meg biztosítási évfordulóként, így a megfigyelési időszak is ehhez a terminushoz kötődik. 2011 ben sok változás van a biztosítók ajálatai között is, olcsó kötelező nincs !

 

Tovább »



http://rss.kotelezobiztositasarak.blogter.hu/

Archívum

Blogom címkéi